Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek...avagy a turmix margójára
Ahogy telnek-múlnak az évek, egyre több minden realizálódik bennem azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermeket nevelni. Előre bocsájtom, hogy most csak néhány szösszenetet mesélek el arról az élethelyzetről, amelyben vagyunk. A teljes képet megmutatni lehetetlen vállalkozás lenne. Hangulatok, érzések folyton változnak, ez a hullámvasút-effektus. Hol fenn, hol lenn, túlélési, megélési stratégiák dolgozódnak ki szinte észrevétlenül, megannyi szélsőséges érzelem, örök tanulási folyamat önmagunkról, gyermekünkről. Számomra nagyon fontos, hogy ne panaszkodásnak tekintsétek ezt a bejegyzést, mert semmit sem utálok jobban a panaszkodásnál (talán csak a turmixgépet, még akkor is, ha számunkra olyannyira létszügséglet, mint a levegő). Egyszerűen nem visz előre, sőt inkább hátráltat. Mindenben. Itt és most tényekről szeretnék írni. A minap egy kórház liftjébe úgy toltam be a sérült fiamat a babakocsijával (nem szándékosan), hogy a többi utas nem láth